Rövid időre őrizetbe vették múlt héten Hernádi Zsoltot
A MOL-vezért a bíróság közlése szerint rendőrök kísérték múlt heti tárgyalására, ahonnan viszont szabadon távozhatott.
A MOL-vezért a bíróság közlése szerint rendőrök kísérték múlt heti tárgyalására, ahonnan viszont szabadon távozhatott.
Egy táskát és benne egy tabletet loptak el egy nyitva hagyott ablakú autóból Budapesten. Az RTL Klub szerint az egyik helyettes államtitkárt károsították meg, ezért a BRFK nagyobb bűnügyekre specializálódott felderítő főosztálya dolgozott a piti lopáson, és rövid idő alatt meg is oldották az ügyet.
A Heim Pál gyermekkórház a Facebookon azt írta: a látogatók vihették be a rovarokat.
Új műsor indult, mégis nagyon kevesen voltak kíváncsiak a csatornára hétfő este, de ez csak a kezdet volt: kedden még többen kapcsoltak el.
Az FKF is elismeri a késlekedést, azt mondja, munkaerőhiány miatt.
A pécsi Nevetni kék alapítvány a Szamárfül fesztiválon gyűjtött adományt, amelyből beteg gyerekeknek vettek volna új játékokat, ám valaki több tízezer forintot emelt el dobozukból.
Az EP-képviselő nemrég abban a faluban vett házat, ahol az RTL-sorozatot forgatják. Szerinte a forgatás nagyon zavarja a településen lakókat. A földijeinek viszont, úgy tűnik, semmi baja a forgatással.
Jordánia tiszteletbeli konzulja korábban a parlamenti karzatról nézte végig, ahogy Orbán Viktor esküt tesz és negyedszerre is Magyarország miniszterelnöke lett.
Amióta újra a kormánypárti környezet rátette a kezét a Hír Tv-re és vissza fideszesítették a csatornát, a távozó Kálmán Olga nem nagyon nyilatkozott, de most megszólalt az RTL Klub Reggeli című műsorában.
Csak három párt fizette vissza teljes egészében a kampányra felvett állami pénzt, mert nem érte el az 1 százalékot. Tizenhárom párt semmit nem törlesztett.
Az Ungár Péter többségi tulajdonában álló lapot az LMP-sek szerint politikai okokból nem engedték hirdetni, az érintett vállalkozó pedig azt is tagadja, hogy egyáltalán próbálták volna.
A demonstráción öregdiákok, gyerekek és szülők is jelen voltak, akik elégedettek voltak a gimnáziumot 23 éve igazgató tanárral, ám helyére egy fideszes politikust neveztek ki.
Folytatódik Pajkaszeg lakóinak története az RTL-en.
Valószínűleg megunta a helyiek szerint régóta ott éktelenkedő úthibát valaki. A közútkezelő jelzőtáblát tett a helyére, és azt mondja, majd kijavítják.
Túl is van az első adáson, itt egy kis videó belőle.
Fodor Zsókát már a sorozat forgatási helyszínén fotózták le.
Engedélyt kértek tőle, ennek hiányában nem engedték be ételt osztani. Végül Szabadkán, egy szerbiai szervezetnek adták a segélycsomagokat.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.